Már megint
2009 október 8. | Szerző: -N-
Ma megint lovasat álmodtam… 🙂 Épp egy military versenyre mentünk, vagy legalábbis olyasfélére, mert nem a klasszikus értelemben vett military pálya volt, hanem kb. egy kézilabda-pálya nagyságú mező, az emberek pedig a körülötte lévő dombokon ültek (mi még át is ültünk, mert az egyik dombtól a pálya egy kis részét nem lehetett látni, én meg kivertem a hisztit, hogy ott is történhetnek fontos dolgok, amiről nem jó ám lemaradni). Természetesen lóháton érkeztünk, ráadásul többen ültünk egy paripán, akinek még egy meredek, macskaköves (!) utcán is le kellett ereszkednie. Kalandos volt. 🙂 Azt persze nem tudom, hogy mi lett a verseny vége, sőt még azt sem hogy rendben lezajlott-e, mert az az átkozott vekker még azelőtt felébresztett, hogy az egész egyáltalán elkezdődhetett volna. Ja, és ráadásul az unokatesóim is ott voltak, full családostul, ami azért különös, mert őket még arra sem lehet rávenni, hogy hozzánk eljöjjenek, nemhogy egy military versenyre!
Ha most álomfejtő akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy – a hétvégi álmomból kiindulva – nemsokára visszatérek a lovagláshoz (ami után természetesen kizárt, hogy rosszul legyek), megtanulok vágtázni, de olyan jól, hogy már munkába is lóháton fogok járni (a macskaköves utcák ugyebár erre engednek következtetni). Majd szólok a főnökségnek, hogy telepítsenek az iroda közelébe valami istállót, hogy ki tudjam kötni oda a mént. Ezt így gazdasági válság idején biztos értékelnék is… 🙂
2009. október 7.
Álomban már…
2009 október 6. | Szerző: -N-
Hétvégén azt álmodtam, hogy kint voltam Floch-pusztán, és mialatt G’ segített felszállni a többieknek a szokásos felszállóhelyen, azaz az istállók előtti füves pusztán, az egyik lovas elkezdett körbe-körbe vágtázni. G’ ekkor nemes egyszerűséggel azt mondta, hogy csináljam én is utána, amíg a többiek elkészülnek. Egész jól ment. 🙂
Az egésznek csak az a szépséghibája, hogy az istálló előtti területen sosem vágtázunk, mégcsak nem is ügetünk, másrészt pedig G’ sosem enged senkit csak úgy felügyelet nélkül “vágtázgatni”, hisz olyankor mindig a gyorsabb tempójú lovasokon a szeme.
Lehet, hogy egy “cseppet” kezd hiányozni a lovaglás, ezért álmodok ilyeneket? Tény és való, hogy már vagy két hónapja nem voltam kint Floch-pusztán, mert vagy dolgoznom kellett vagy épp nem voltam otthon. De ha visszajöttem Portugáliából és Tarcalról, kimegyek a lovardába, becsszó! Legalább letesztelem, hogy mennyit felejtettem és mennyit vesztettem a kondimból. 🙂 (Tuti jó sokat…)
2009. október 3.
Csak úgy kint, lovaglás nélkül
2009 szeptember 17. | Szerző: -N-
Miután kétszer is majdnem teljesen fehérbe csavarodott a világ lovaglás után, jobbnak láttam szót fogadni a nagynénémnek, és hanyagolni egy időre eme szabadidős tevékenységet. Azt azonban megígértem G’-nek, hogy ha nem is ülök lóra, azért majd kilátogatok Floch-pusztára szombatonként. Ezt egészen július 4-ig nem sikerült megtennem, mivel egy vizsgám annyira jól sikerült, hogy visszatapsoltak, és a július 3-i második próbálkozásig minden erőmet a büntetőeljárásra összepontosítottam.
Július 4-én aztán – mint odakint kiderült – nem volt lovaglás, de a lovak kint voltak a mezőn, és amíg ők szabadon futkostak és turkáltak B’ táskájában, addig mi megbeszéltük, hogy nem igazán értjük a karrierista nőket, akik jó esetben negyvenéves korukban (rosszabb esetben később) döbbennek rá, hogy hopp, elszállt felettük az idő és a fényes pályán kívül nem villoghatnak semmi mással. Ilyen emelkedett témák megvitatása közben köszöntött ránk a hat óra, a lovak etetési ideje. Én Lordot és egy vödröt cipeltem be az istállóba, de mivel Bigire már nem jutott senki, aki első körben behozná, akkora csapatjátékos pedig nincs a lelkem, hogy a többiek után vánszorogjon, utána is én mentem ki. Etetés után aztán elindultam haza. Ahhoz képest, hogy csak egy rövid időre akartam kimenni, elég hosszúra nyúlt ez a délutáni látogatás. 🙂
A negyvennegyedik óra (utáni eszmefuttatás)
2009 augusztus 27. | Szerző: -N-
Az utolsó igazi lovasórára sajnos nem nagyon emlékszem, de a vége még élénken él bennem. Lordról leszállva épp az utánam jövőnek állítottam be a kengyelt, amikor a világ fehérben kezdett pompázni a szemeim előtt, sőt majdnem el is tűnt a fehérségben. Szerencsére Anyukám kint volt velelm, és egy röpke fél óra alatt sikerült annyi életet vernie belém, hogy haza tudtunk kerekezni. Otthon aztán megmértem a vérnyomásom: még mindig nagyon alacsony volt (100/62 körül) – mennyi lehetett hát a lovardában?
Ez az egész kicsit érthetetlen számomra. A nagynéném magas vérnyomás miatt tiltott el a lovaglástól a vizsgálatok idejére, de mivel nem találtak semmi szervi rendellenességet, én önkényesen visszatértem a nyeregbe. Míg magas volt a vérnyomásom, semmi bajom nem volt. Mióta gyógyszerekkel visszavitték a normál értékre, a három alkalomból kétszer is rosszul voltam lovaglás végén. A melegre nem fognám a rosszulléteket, hisz a tavalyi nyarat is végiglovagoltam (ami szerintem még melegebb volt, mint az idei). Azt mondják, hogy a sport jót tesz a magas vérnyomásnak. De ezek szerint csak a lassú sportok jöhetnének szóba, ami már kicsit is megerőltető (mint például az aerobik, amit egy időben szintén aktívan csináltam), azok nem. Ráfoghatjuk a munkahelyi stresszre is, hogy felment a pumpa, de máskor is voltak már gázok odabent, és soha nem szökött fel sztenderden 165/125-re a mérce. Aztán ott az egyetem, ami szintén nem egy sétagalopp. De már rég nem ez az első vizsgaidőszakom…
A tények hát adottak: magas vérnyomás (de az is mitől?), lovaglás után viszont majdnem az ájulásig alacsony. A feladvány az ok-okozati összefüggések megtalálása. 🙂
Floch-puszta, 2009. június 13.
A negyvenharmadik óra
2009 augusztus 19. | Szerző: -N-
Május 30-án megint kénytelen voltam egy lovasórát kihagyni a véres PP (Polgári Perrendtartás) vizsga miatt, amit végül nem várt sikerrel abszolváltam, és ez (érthető módon) feldobta az egész hetem, hogy aztán szombaton a lovaglás letaglózzon. Na persze ez csak idézőjeles, hisz ez alkalommal is kész felüdülés volt kimenni a “Nyugalom Szigetére”, de a feladatok érzéseim szerint most nem mentek annyira jól. G’-t már az óra elején felhúzta egy másik G’, úgyhogy ebből a bemelegítés mellé lett egy kis fejmosás: ha nem is azt a lovat kapjuk, amelyiket szeretnénk, a gyakorlatokat akkor is végre kell hajtani, és hiába jobb lovas valaki a többinél, akkor sem hagyhatjuk figyelmen kívül a másikat, mert aztán ebből lesznek a nagy balesetek.
Az óra nagy részén rudakon lépdeltünk át, pontosabban szólva ügettünk át; először csak kettőn, aztán a végén már négyen. Lord nagyon ügyi volt, nemhiába büszkélkedhet ugróló múlttal. Azt már a legutóbbi “díjugrató órán” megtanultam (ami az első osztálylovaglásaim egyike volt), hogy a rúdhoz közeledve kicsit jobban oda kell szorítani a lónak, ezzel is bátorítva, nehogy megtorpanjon a hatalmas, földön fekvő akadály előtt. 🙂 Ezt persze igyekeztem szem előtt tartani, és Lorddal valahogy könnyebb dolgom is volt, mint annak idején Komámmal, akiről majdnem le is estem anno. Persze G’ most is talált javítanivalót a végrehajtásban. Szépen ugyanis akkor lehet ezt a feladatot megcsinálni, ha az ember előre néz, és nem az akadályt sasolja fél szemmel és lehajtott fejjel. Én nem hajtottam végre valami szépen, ezért aztán kaptam egy halom korrekciót.
Óra után még ott maradtam kicsit támasztani a karám léceit, és végre nem felejtettem el megkérdezni G’-től, amit már hónapok óta akartam (csak valahogy mindig kiment a fejemből). Az oké, hogy a pályán a külső kézre ügetünk (kevésbé szakavatottak kedvéért: könnyűügetés közben akkor emelkedünk, mikor a ló a külső mellső lábát emeli), na de mi a helyzet terepen, ha csak megyünk-megyünk az orrunk után egyenesen? Nos, mint megtudtam, ilyenkor időszakonként váltani kell, hogy az ember ne maradjon féloldalas. 🙂
Floch-puszta, 2009. június 6.
A negyvenkettedik óra
2009 augusztus 12. | Szerző: -N-
Bár az ígéret szép szó, ezért jó megtartani, egy másik örökérvényű törvény szerint az idő nemcsak megszépíti az emlékeket, hanem el is feledteti azokat. Földi halandó mivoltomból kifolyólag ezalól én sem vagyok kivétel, így az utolsó három nyeregben töltött órára nem is emlékszem kristálytisztán.
Többhetes kihagyás után, a hétből három vizsgát már ekkor magam mögött tudva május közepén ismét felbukkantam Floch-pusztán, hogy Lord-nyergelés után (amiben inkább csak segédkeztem, mert valahogy még mindig nem boldogulok azzal a speckó zabla nélküli cuccal) Lordon hajtsam végre az aznapi feladatokat. Mivel ennek már több, mint két hónapja, csak arra emlékszem, hogy az elmaradhatatlan bemelegítő gyakorlatok után ügetés közben először kettőt, majd hármat kellett leülni (mintegy rövidet tanügetni, vagy úgy is mondhatjuk, hogy ülésváltást csinálni), amit most valahogy a szokottnál is tovább nyüstöltünk. Talán azért, mert majd’ mindenki elrontotta? G’ szerint legalábbis, aki megjegyezte, hogy ha nekem nem menne, azt megértené, mert én már rég voltam órán, de még én lovagolok a legjobban. 🙂 (Vajon a lovaglás olyan, mint a biciklizés: ha egyszer megtanulja az ember, el már nem felejti, csak veszít a rutinból?) Persze a májhízásom nem tartott sokáig, hisz jöttek a kacifántos feladatok: két ütem leülés-két ütem könnyűügetés, két leülés-egy könnyűügetés, egy leülés-két könnyűügetés meg hasonlók, és akárhányszor végre elkaptam volna a fonalat, jött egy új ritmus, ami teljesen összezavart. 🙂
Óra végeztével még hosszasan beszélgettünk B’-vel a kis ház előtti lépcsőkön, miközben gyűlt körénk a Floch-pusztán élő kutyafalka több tagja, de előtte G’ faggatott ki, hogy mi a helyzet a vérnyomásommal. E témában még folyt.köv.
Floch-puszta, 2009. május 23.
2009 július 28. | Szerző: -N-
Tudom, hogy kissé nagyon nem írtam blogot mostanában, de sajna mostanában nem is volt miről… Az utolsó három óra történését (amin még aktívan részt vettem) ugyan igyekszem majd megörökíteni, de azóta egészségügyi okokból eltiltott a dokim a lovaglástól. 🙁 Jövő héten megyek majd vissza hozzá, hogy megbeszéljük a továbbiakat, meg persze azt, hogy milyen sportot javasol, ha már a lovaglás ártalmas az egészségre (legalábbis az enyémre). Max. nyitok egy új blogot a jógaórákról, bár remélem, erre nem kerül sor. 🙂 Majd még jelentkezem!
A negyvenegyedik óra
2009 április 20. | Szerző: -N-
Én mindigis a szigorú, de igazságos tanárokat kedveltem, akik nem tartják magukban a dícséretet sem, ha a nebuló megérdemli. G’ is ilyen: kemény eléggé, ha arról van szó, hogy valaki valamit nem jól csinál, képes akár tízszer is rászólni egy órán (vagy inkább úgy mondanám, rákiabálni a pálya széléről-közepéről), de ha jól hajtjuk végre a gyakorlatokat, sosem fukarkodik megjegyezni, hogy ügyesek voltunk.
Ma csak a homokon róttuk a köröket, mivel a füves pályát valami rendezvényre készítették elő. Hárman kimentek a pálya körüli terepre vágtázni, nekünk pedig a szokásos, de régvolt feladatok jutottak (persze lehet, hogy csak nekem tűnt régvoltnak a négyhetes kihagyás után): elengedett kézzel ügetés, tanügetés, kikönnyítés. Ez utóbbi az, amikor nem ülünk a lovon, hanem a feneket kissé megemelve, a kezet a ló nyakára téve ügetünk. G’ ezúttal megjegyezte, hogy próbáljam megtartani magam anélkül, hogy a kezemmel Lordra támaszkodnék, csak tegyem rá finoman, merthogy én már PROFI vagyok. Nahát, hogy mik vannak! 🙂 Persze hogy a profizmustól még messze vagyok, de kinek ne esne jól egy kis dícséret?
Az egy év alatt egyébként biztos sokat fejlődtem (mondjuk a nulláról nem nehéz 🙂 ), és ez megnyilvánul többek közt abban, hogy a lábam egyre ritkábban mozdul el a kengyelben, ha pedig mégis, könnyen megtalálom a helyét, ráadásul G’ már nem szekál azzal, hogy lejjebb fogjam a kantárt, összébb rakjam a kezem. Helyette mostanában az ülésemet javítja, mivel valahogy mindig egy kissé előre dőlök. Na de majd igyekszünk erre is figyelni. 🙂
U.i.: G’-től azt a házi feladatot kaptuk, hogy nézzük meg Overdose vasárnapi futását. Hát persze, hogy megnyerte! 🙂
Floch-puszta, 2009. április 18.
A negyvenedik óra
2009 április 20. | Szerző: -N-
4 kemény hetet nem lovagoltam, így kíváncsian vártam, hogy G’ mit szól majd a nagy kihagyás után. Nos, mindössze csak annyit mondott, hogy Lordra üljek. Hurrá, nem felejtette el, hogy ki a kedvencem… 🙂
Mivel rengeteg sok kis légy repdesett lovarda-szerte, Lord még a szokásosnál is jobban rángatta a fejét – és ezúttal nem csak előre-hátra, hanem oldalra is.
G’ ketté szedett minket, és most kivételesen úgy érzem, a jobb csoportba kerültem. Ezt egyrészt arra alapozom, hogy a másik csoportban volt két teljesen kezdő, másrészt pedig hogy G’ nekünk sokkal szivatósabb feladatokat adott. Télen még megúsztam a kengyel nélküli ügetést, de ezúttal már nem sikerült: először tanügetésben, aztán könnyűügetésben kellett úgy szorítani, hogy valahogy fennmaradjunk a lovon. Ez utóbbit (kengyel nélkül) futószáras korom óta nem csináltam. Illetve egyszer majdnem (még az első osztálylovagások egyikén), de akkor erősen a lecsúszás felé tendáltam. Most viszont irtó büszke voltam magamra, mert az előzetes várakozásokkal ellentétben egész jól ment a feladat (értsd: fennmaradtam a lovon), és nem is találtatott olyan iszonytatóan nehéznek.
Következő héten persze elújságoltam mindenkinek a szombati sikerélményem, de valahogy senki nem tudta úgy átérezni ennek a jelentősségét… 🙁
U.i.: A legyekből egyébként nekem is jutott. Még evésre is…
Floch-puszta, 2009. április 10.
…
2009 december 1. | Szerző: -N-
Az arcom leesik (ez a pofám leszakad nyomdafestéket tűrő változata akart lenni), ugyanis ígéretem ellenére még mindig nem voltam képes felbukkanni Floch-pusztán… Már biztos feketelistára kerültem. 🙂 Mentségemre legyen mondva, ez az időszak valahogy sehogysem akar olyan lenni, mint ahogy én azt olyan szépen előre elterveztem. De ez itt nem az a blog, ahol az életemről írok, arról majd nyitok hamarosan egy másikat. 🙂 Jelenleg a lóápolás kimerül abban, hogy Farmville-n learatom a lőszőrt. Ha ezt G’ megtudja, tuti lecsapja a kezem… 🙂
Rakok majd fel egy Portugáliában készült képet engesztelésül, az egyik kedvencemet.
A lovagláshoz pedig mindenképp visszatérek, egyrészt mert hiányzik a mozgás (főleg így télvíz idején), hiányoznak a lovak, másrészt pedig mert nem akarom a fáradtságos munkával összegyűjtött kis gyakorlatom szélnek ereszteni. G’ is megmondta nyáron, hogy sajnálná, ha abbahagynám, mert már eljutottam egy olyan szintre, ahonnan egy kis munkával még tovább érhetnék, ráadásul akkor nem olvashatná az élménydús beszámolóimat csetléseimről-botlásaimról (na ja, lebuktam ugyanis 🙂 ). Hát szóval megyek én még arra, úgyhogy remélem még nem írt le teljesen…:-)
Oldal ajánlása emailben
X